KANAPEAT

A lakás egyik legkedveltebb darabja; közvetlen a TV előtt fekvő barna kanapé. Sorozatok, mozifilmek, animációk, rögtönzött és ünnepi vacsorák, baráti találkozások és vendégjárás. Megannyi pufferperc telt el ezen a kényelmes darabon. Éjfél után belehuppanva, majd agyszívó tv műsorokon átzeppelve sokszor úgy érzem, mintha magába szippantana.
YOUTUBE BG

A legtöbb közösségi oldalhoz hasonlóan, volt egy idő, amikor a youtube videó megosztó portál is nagy teret engedett a felhasználói profil oldal, egyedi, grafikai tervezésében. A 2010-es ARC plakát pályázatra készített grafika elemeit felhasználva készült el a youtube csatornám máig megtekinthető háttérképe, illetve a hozzá kapcsolódó layout terv.
LIONS

Fotózás helyszínéül Győr óvárosa szolgált, pontosabban a belvárosi református kollégium hátsó bejárata. A templom előtti fotózás kicsit hosszabbra sikerült a tervezettnél. Sikerült egy legalább 400 főből álló lakodalmas menetet kifognunk, mely emberek közül senki nem osztozott a másikkal egy adott négyzetméteren és természetesen egymás mögött mentek. A kőfal melletti, minimál fotót később sikerült szavannai élettel megtölteni.
RÁK – ARC2011

A 2011-es ARC plakát pályázatra készített pályamunkám. Reméltem, hogy az idei verseny nem arról szól majd, hogy – idézek egy kollégámtól – „ki tud viccesebbet mondani a Geszti Péternél”, de tévedtem.
ANGEL

Győr óvárosa több meglepetést tartogatott, mint gondoltuk. Egy keresztény középiskola mellett elhaladva először a gyönyörűen megmunkált kandeláberek nyújtottak jó témát, majd a fény-világosság analógiánál maradva, elkészült e montázs forrásképe.
PÉCS2010

Pécs, Európa Kulturális Főváros 2010-ben. A tavalyi évben nem múlt el nap, hogy ne olvastam vagy hallottam volna ezt a sort valahol. Sokan optimistán álltak a soha nem látott méreteket öltő befektetésekhez, felújításokhoz és programokhoz, míg többen kellő távolságtartással figyelték az események menetét. Nem véletlen, a 2010-es, „Te hol élsz?” jelmondatú ARC plakát pályázatra, egy pécsi képpel készültem.
ANIMALS

Forró nyári délutánon, Kelenföldön rostokoltam. Szerencsére a táska tetején volt a fényképezőgépem, és jó fényviszonyok mellett, készítettem pár képet. Sokáig álltak a design/elemek mappában, várva, hogy felhasználásra kerüljenek. Később, a „Legenda vagyok” című filmben láthattam, ahogy egy elnéptelenedett amerikai város területét visszahódítja magának a természet. Ez kellő inspiráció volt, hogy teleszórjam állatokkal a régi Kelenföldi pályaudvart.
T-SHIRT DIZÁJN

Egy időben nagyon menő volt – talán a mai napig az – hogy egyedi dizájn látott pólókkal találkozunk az utcán jövetmenet. Százával támadtak a hazai és külföldi grafikai cégek, még a sarki fotóstúdió is vállat lézeres pólófestést. Utolsó, egyedi grafikával ellátott pólóm alig pár hónapja látott napvilágot, amit a Zagar együttes 10. születésnapi koncertjén hordtam.
COLOR FACE

A Colorface nevet viselő grafika az egyik első körös vektorgrafikus munkám. Felhasználtam minden grafikai elemet, amit akkori tudásom szerint bele tudtam csempészni a kép grafikai szerkesztésébe.
CSX

A CSX egy közösségi oldal, ami a Facebook-kal párhuzamosan jött létre. A túlnyomórészt egyetemi és főiskolai tanulmányokat segítő online szoftver, jelen pillanatban a 2.0-ás fejlesztési fázisban áll.
TRANSFORMERS

Egyik kedvenc filmem fiktív szereplőit muszáj volt betolnom a photoshop rétegei közé. Így kerültek többek között a keszthelyi Festetics kastély kertjébe, NY romos utcáira, illetve absztrakt háttér elé.
PVSK

Úgy tűnt, a 2009-es PVSK-Panthers csapata megnyeri a bajnokságot. A szezonban Szombathelyen robbant a fel a klub történetében először a Savaria csarnok, amikor a döntőben 87-98-ra győzelmet aratott a pécsi férfi NB1 kosárlabdacsapat. Ebben az időben találtam egy érdekes tutorialt, aminek következtében elkészültek, majd nyomtatásra kerültek a kupagyőztes csapattagok egyedi „kosárlabda kártyái”.
Artdesign
Portfólióm közt található kedvenc kategóriám. Az esetek többségében, munkáim publikálásával szerződést szegnék, így örülök, hogy kellő kreativitással és szakértelemmel megáldott barátaim segítségével olyan projektek látnak napvilágot amiben kiélhetjük kreativitásunk, újra és újra felfedezhetjük, majd bővíthetjünk grafikai, fejlesztői tudásunkat.
Kategória váltása
A portfólión belül a következő kategóriák közül választhatsz:
Artdesign
KANAPEAT
A lakás egyik legkedveltebb darabja; közvetlen a TV előtt fekvő barna kanapé. Sorozatok, mozifilmek, animációk, rögtönzött és ünnepi vacsorák, baráti találkozások és vendégjárás. Megannyi...
YOUTUBE BG
A legtöbb közösségi oldalhoz hasonlóan, volt egy idő, amikor a youtube videó megosztó portál is nagy teret engedett a felhasználói profil oldal, egyedi, grafikai tervezésében. A 2010-es ARC plakát...
LIONS
Fotózás helyszínéül Győr óvárosa szolgált, pontosabban a belvárosi református kollégium hátsó bejárata. A templom előtti fotózás kicsit hosszabbra sikerült a tervezettnél. Sikerült egy...
RÁK – ARC2011
A 2011-es ARC plakát pályázatra készített pályamunkám. Reméltem, hogy az idei verseny nem arról szól majd, hogy – idézek egy kollégámtól – „ki tud viccesebbet mondani...
ANGEL
Győr óvárosa több meglepetést tartogatott, mint gondoltuk. Egy keresztény középiskola mellett elhaladva először a gyönyörűen megmunkált kandeláberek nyújtottak jó témát...
PÉCS2010
Pécs, Európa Kulturális Főváros 2010-ben. A tavalyi évben nem múlt el nap, hogy ne olvastam vagy hallottam volna ezt a sort valahol. Sokan optimistán álltak a soha nem látott méreteket öltő...
ANIMALS
Forró nyári délutánon, Kelenföldön rostokoltam. Szerencsére a táska tetején volt a fényképezőgépem, és jó fényviszonyok mellett, készítettem pár képet. Sokáig álltak a design/elemek...
T-SHIRT DIZÁJN
Egy időben nagyon menő volt – talán a mai napig az – hogy egyedi dizájn látott pólókkal találkozunk az utcán jövetmenet. Százával támadtak a hazai és külföldi grafikai cégek, még a...
COLOR FACE
A Colorface nevet viselő grafika az egyik első körös vektorgrafikus munkám. Felhasználtam minden grafikai elemet, amit akkori tudásom szerint bele tudtam csempészni a kép grafikai...
CSX
A CSX egy közösségi oldal, ami a Facebook-kal párhuzamosan jött létre. A túlnyomórészt egyetemi és főiskolai tanulmányokat segítő online szoftver, jelen pillanatban a 2.0-ás fejlesztési...
Transformers
Egyik kedvenc filmem fiktív szereplőit muszáj volt betolnom a photoshop rétegei közé. Így kerültek többek között a keszthelyi Festetics kastély kertjébe, NY romos utcáira, illetve absztrakt...
PVSK
Úgy tűnt, a 2009-es PVSK-Panthers csapata megnyeri a bajnokságot. A szezonban Szombathelyen robbant a fel a klub történetében először a Savaria csarnok, amikor a döntőben 87-98-ra...
01