Pécsi Széchenyi tér montázs

Az EKF évére megújult Széchenyi tér mágnesként vonzza a túristákat. Négy órát töltöttem a tűző napon, az állvány mögött, hogy elegendő nyersanyagot gűjtsek egy olyan képhez, amin csak babakocsik, csak biciklik, csak nők, csak férfiak, illetve csak szatyrot/táskát cipelő emberek jelennek meg adott pillanatban.
Dombóvári szánkózás

Szerencsére idén is hullott annyi hó, hogy a dombóvári nyugdíjasok parkjában, a "gyógyszertári dombon" kipróbálhattuk szánkótudásunkat. A szánkózás hagyománya él, azonban az idők folyamán nagyon sokat változott.
Alíz és Szaki esküvője

Ezúton is sok boldogságot, örömet, békességet kívánok! Köszönöm, hogy jelen lehettem életetek egyik legfontosabb napján.
207 milliárd képekben fotópályázat

Közel 30 amatőr és profi fotóművész több mint 100 képéből választotta ki a legjobbakat a területfejlesztés és a fotóművészet elismert szakembereiből álló zsűri. A fotópályázat vándorkiállítása Pécsett, azt követően Szekszárdon majd Kaposváron is bemutatásra került. Fotósorozatommal elenyerten a pályázat különdíját.
Gellértnél Fehérváron

Egy nyár, amikor megteheted, hogy beüllsz a kocsiba és felugrasz egy régi barátodhoz Fehérvárra, hogy a nyakatokba vegyétek a várost, megkóstoljátok a helyi finomságokat és mazsolázzatok a régi ssztorikból.
Séta Pécs belvárosában

Pécsett akárhányszor járod végig ugyanazt az utcát, mindig más arcát mutatja. A mozgalmas terekről szűk sikátorba érsz, onnan két kávézó, egy galéria, vagy kortárs kiállítás felé veheted az irányt. Egyik napon minden utcasarkon ismerősökbe futsz, és úgy érzed, tiéd a város, máskor lenyűgöz szépsége és elveszel a részletekben, turista lehetsz otthonodban.
Korai nyaralás Kőszegen és Győrött

Kőszegtől megkaptuk mindazt,a mit Pécs nyújtott a világnak az EKF idején; minden tér feltúrva, minden múzeum zárva. Most már úgy érzem, ha kicsit bátrabbak vagyunk, kettesben körbejárhattuk volna az egész várat, ami 2012-ig felújítás miatt zárva tart. Örülök, hogy ennek ellenére csodálatos panoráma nyílt a szállodából az egyetlen érintetlen főtérre, hogy tökéletes kiránduló időnk volt, hogy találkoztunk Kőszeg Petőfi Sándorával, hogy mindezt együtt élhettük át.
Nyergesi tó Dombóváron

Dombóvár méltán viselheti a fürdőváros titulust. Négy tava és gyógyfürdője renegeteg látogatót vonz az országból és külföldről a térségbe.
Detti meglepetés szülinapi bulija

Detti első meglepetés szülinapi bulija szerintem jól sikerült. A kezdeti nehézségek, és az autópályán elrepült percek után minden és mindenki adott volt egy fergeteges szülinapi bulihoz.
Ági és Tamás esküvője

Ági és Tamás esküvője feledhetetlen, csodaszép emlékekkel gazdagított mindenkit; a fenséges fogások, a mohácsi halászlé és házi sütemények, barátok és haverok minden fordulóban. Sok boldogságot, és mint már mondta, legalább 25 egészséges, boldog unokát kívánok nektek! Köszönjük, hogy részesei lehettünk!
Mohácsi busójárás

Életem első busójárása. Tömeg, ameddig a szem ellát. A fiúk hősiesen védték párjaikat a vidám busók ellen. A koporsó vízre engedését a Dunán, majd a komp-driftet követően a főtéren folytatódott a móka, ahol meggyújtották a legnagyobb tűzrakást, amit életemben eddig láttam.
Fotózás szalmabálák között

Már majdnem minden szalmabála eltűnt a földekről, mire időt tudtunk szakítani egy kis fotózásra. Szerencsére egy főút mellett sikerült lecsapni a gombolyagokra. A hátunk mögött már dörgött, villámlott, így a nemcsak a fotók készítése során kapott kevés fény, de a sáros, traktor járta úton való esetleges kijutási nehézségek is gondot okoztak.
Tubesi nyársalás

Anton szülinapját a Tubesen szerette volna - és tette is - ünnepelni. A kilátó után tűzrakó helyet kerestünk, ami csak elsőre tűnt könnyű feladatnak, mert a 70km/h-ás szélben szempont volt, hogy olyan helyen nyársaljunk, ahol tökéletes a panoráma. Végül mindn összejött.
Ania és Anton esküvője

Köszönjük szépen a meghívást! Nélkületek nem sikerült volna!
Illyés Gyula Gimnázium ballagási ünnepsége

Shugi egy szinttel feljebb, missziójának középső fázisához érkezett. Tiszteletem jogi egyetem!
Negatív város

Nagynéném vendégül látott falusi tanyáján. Volt dínom-dánom és állat simogatás... és persze, hogy én vezettem haza felé.
Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék reklámfilmjének forgatása

A Kommunikáció- és Médiatudomáyni Tanszék promo videojának forgatása a Zsolnay negyedben történt. Hideg volt, kosz és mocsok, de mi nagyon élveztük.
Szentendrei séta

Mikrocsodák múzeuma, szabadtéri hangverseny, furcsán berendezett vendéglõ, kedves nénik minden templomban, marcipános édességek oroszlán nélkül, szerb sportmanager, és sózott kakaó.
Horvátországi nyaralás

Hihetetlen! Nemcsak, hogy egy akkora templomtoronyba másztunk fel, ahova 4 transformer befér, a lépcsõk olyan keskenyek, illtve a korlát olyan ingatag volt, hogy kis papucsos lábam csak úgy remegett a magasban. Persze okos Balázs, miért ne mászne fel 80méter magasba, ha van egy kis tériszonya. Mikor lefelé jövet egy mankós nõ jött vele szemben, bár módjával, de már nagyfiú voltam. A pazar kilátás és a lélegzetelállítóan szép sikátoros utcák mindenért kárpótoltak.
PVSK Vs Nyíregyháza kosárlabda mérközés

Már megszokott sûrû és gyors cserék - mind a technika és taktika része - melynek köszönhetõen példátlan egyszerûséggel kerekedett felül ellenfelén a PVSK csapata. Két héttel késõbb szedett-vedett Dombóvárnak meggyûlt a baja a nem különösebb bravúrral játszó Nyíregy ellen. Január 31-én PVSK Vs DKC, ha Dvár hozza formáját egyenes továbjutó, az elmúlt meccsek tükrében azonban úgy gondolom, hogy a Pécsi dobok szólnak majd hangosaban.
Karácsonyi mézeskalácsház készítés

Csak a karácsiony elsõ napján terjengõ kacsa pecsenye és sültek ébresztõ illata tud finomabb lenni a decemberi mézeskalács süti illatánál. Henivel 4 órás projektbe kezdtünk, a szokásos mézeskalács sütés mellett, nyugati agyrémtõl megbabonázva, vezérelve mézeskalácsházat építettünk, kéménnyel, ablakkal, ajtóval, porcukorral és mindennel. Jómagam a technikai felelõs voltam, a munka oroszlán részét Heni és mamesz végezte.
Dombóvári vizishow

A település fejlesztése és a lokálpatrióták összefogása érdekében alapított egyesület ötszáz - muanyagból készített - madarat "bocsátott áruba". A helyiek, valamint a környékbeli településeken lakók a szárnyasokat egyenként 500 forintért fogadhatták örökbe és nevezhették be abba az úsztatóversenybe, amit a Szállásréti-tavon tartottak.
Szombathelyi kirándulás

PVSK Panthers elhozta Szombathelyen a klub elsõ Magyar Kupa gyõzelmét. A nagyizgalmak közepette egy kis városnézés is belefért a programba.
PVSK ankét a Fordan billiárd szalonban

Billiárd a nagyokkal! Szurkolók és csapat kölcsönös tiszteletére gyûlt össze a lelkes csapat, hogy kicsit többet tudjon meg a másokról. Az UNIV PÉCS szervezésében nagyon kellemes estében volt részem. Köszönöm!
Szõrgombócok kószálása

Orsit várva Csípõ szobornál két cica futott el a lábam elöl. Míg a mama nagyon védte õket, a kettõ kis szõrös vadul pózolt a kamerának. Persze minden járókelõ megejtett egy mosolyt tova menet.
Kupagyõztes PVSK

PVSK Panthers elhozta Szombathelyen a klub elsõ Magyar Kupa gyõzelmét. Szép volt fiúk!
Debreceni virágkarnevál

Debrecenbe kéne menni (lálálá) karnevált kéne nézni (lálálá-lálá)... Gyorsan megérkezve, rendõrök által elterelve, 40 fokba keveredve megérkezett kis csapatunk Debrecenbe. Gyors csekkolás után nyitva hagyva az autót céloztuk meg a stadiont, ahol feledhetetlen perceket, órákat töltöttünk.
Bécsi vásár

Persze, hogy a kocsiban hagytam a nagy sétára tervezett elemorzsiát. Hatalmas karikát futottunk be, láttunk piros labdát lógni az égbõl, szereztünk szexkesztyût, csodáltunk hatalmas templomot, vezetett a GPS és végre beszélhettem németül.
Meggyfa

Egyetem elõtt mamesz nyomta meg mindig a misszió gombot. Harci köténybe felöltözve vágott neki az egyes szintnek a kettes létrával, hogy learassa a házunk elõtt vöröslõen zöldelõ meggyfa gyümölcseit. Egyetem alatt visszatérõ program volt, hogy koliból haza költözve, vizsgaidõszak elsõ hetében a nagy tanulás közepette lemászok a ház elé, hogy felmászhassak a fára, leszedni a meggyesrétesbe és -pitébe való csemegét.
Ábrahámhegy

Szavakkal leírhatatlan. Sokáig az elsõ dolog az életemben! Kakilj be Mó... remélem, jól vagy, és puszilom Esztit!
MR2 Petõfi Rádió Roadshow

Sajnos csak a Zagar végére értünk ki, de mindennek ellenére felejthetetlen volt.
Képben vagy? fotópályázat

Képben vagy? PTE fotópályázatának elsõ helyezete és közönségdíjasa lettem.
Õszi szüreti felvonulás Dombóváron

Mint mindig jókedv a dombóvári utcákon. Remélem idén is találok vattacukrost!
Emlékek

Van aki színes albumokba, van aki falra tûzdelve, vagy számítógépe merevlemezén tárolva õrzi emlékeit fényképek formájában. Ezt az erõsen személyes kategóriát élvezõ galériát azért hoztam létre, hogyha távol is vagyok szeretteimtõl ezeket nézve közelebb tudhassam magam hozzájuk.
Diplomaosztó ünnepség a Pécsi Tudományegyetemen

6 év, 2 diploma és még taníthatok is.
Marcipán múzeum Szentendrén

Mert édes szájból nincs hiány.
Euroliga Magyarország Vs Franciaország

A hibás bírói ítéletekkel teletûzdelt mérkõzésen 1 ponttal maradtunk alul az idei legjobb formáját hozó 2008-as magyar nõi válogatott.
Pécsi állatkert

Ancival körbefutottuk Pécs belvárosát és kisebb zugait. Király utcában ebédeltünk és mindent megengedtünk magunknak, amit övtáskénkban lapuló pénztárcánk csak engedett. A programból az állatkerti látogatás sem hiányozhatott.
Mucsfai látképek, életképek

Távoli jövõ képei nyílnak meg elotted... engedelmesség, dícsoség, vakmeroség és tisztelet környékez... mert Neked minden megadatott, minden a lábaid elõtt hevertetett, minden a Te szavad kísérte. Tiszteld, dicsoíitsd, vállald, és engedelmeskedj a múltadnak és a jelen nagy kovácsainak.
Stuttgart, Lange Nacht der Museen

Pécs most és régen. Terek, események, nevek, emlékezetek. Stuttgartba szervezett kiállításunkat a Múzeumok éjszakáján több százan tekintették meg.
Kelet-nyugat magyar kosárlabdagála Pécsett

Magyarország nõi és férfi kosárlabdázóinak legjobbjai csaptak össze e rendezvény keretein belül. mi természetesen az elsõ sorban, míg fõszerepben...HONTÍÍÍ KATAAA.
Szeretlek Pécs minden pillanatban!

Minden pillanatod meglepetés, minden pontod ezernyi kaland, minden arcod mosolygós... kacag.
Billiárd Dombóváron

Höp-Tibi-Höp-Tibi, avagy Muskátli restaurantból sörözõ, mindenki szíve vágya, hogy egy átmulatott éjszakán, fáradtan betérjen egy olyan helyre, ahol tilos a fogyózás. Nem kell félni, hogy véletlenül természetes emberi hangok törik meg a mélykék éj csendjét, hajnalig tartó billiárdgolyók csatáznak a csocsóasztal árnyékában.
Színezett szeleburdiság

Falra vetített fények és szemekben tükrözõdõ képek. MInden ami technika, az egyszerre volt aktív a multimédiás laborban. Aki mozgott az lencsvégre került, aki nem az pedig azért. A szerencsésebbek kimentek on-line is.
Havazás Dombóváron

Mindent beterít a fényesen fehér csoda...
Egy dunántúli buktacukrozó utazása

Csabi barátom és családja vendégszeretetét élvezhettem pár napig a Kisalföld Celldömölk - Alsóság körzetében. Ica néni fenséges foztje még marasztalt volna, de egy IH(B) buli, erdotúra, hegymászás, sírfosztogatás, baci- és bacicici laborvizsgálatok, gyori túra után és hosszas városnézo séták után elindult haza a gozpöfögészetitovalöködönc. Ezúton is köszönök mindent!
Egy hét Balatonboglár

Balatonboglár barátokkal.
Pécsi kirándulás Ancival

Ancival megkoronáztuk fáradt mindennapjaink egy kis dunántúli kulturshoppingal. Második felvonás.
Trafik

Egyszerûen "A Trafik".
Street a Gárdonyi sportiskola udvarán

Az újdombóvári és belvárosi banda látszatra örökké tartó küzdelme, barátságok tucatjává nõtte ki magát. Szeretlek titeket gyerekek!
Dombóvári városi bajnokság

DVMS-e városi bajnokság. Sokadik szezon.
Razeburg Puzzle - Wir sind Europas Jugend

Németországban egy hetes workshop Bofival, Viczkivel és a többi hatalmas arccal. Attila megtanított minket videót vágni, elleshettük az operatõrök cseleit és kirándulni is voltunk. Marci, téged 10 Euroért majdnem megcsókolt egy srác, mikor a PUB-ban elaludtál.
Németországi kirándulás

Nagynéném vendégül látott Németbe. Több helyen megálló pihizés során, minden helyzetben végtelen kattogásba tör ki a kis HP.
BMX Bunny Hop verseny a dombóvári Jam Csarnokban

Dombóvár, JAM Csarnoknál rendezett BMX ügyességi versenyen készült fotók.
Celldömölki buktacukrozó Dombóváron

A celldömölki buktacukrozó Dombóvárra látogatott és kivételesen nem esett az esõ, így a felesleges idegeskedést és ernyõtáncot is megspóroltuk. Kicsit hektikus tempóba majdnem mindent sikerült végig lapoznunk.
Fotó
Büszke vagyok rá, hogy amatőr fotósként több tucat helyi, regionális és országos fotópályázat nyertese lehettem. Erősen személyes tartalma miatt, jóllehet helytállóbb lett volna e galériákat a blog és videóblog szintjére helyezni.
Kategória váltása
A portfólión belül a következő kategóriák közül választhatsz:
Fotó
Pécsi Széchenyi tér montázs
Az EKF évére megújult Széchenyi tér mágnesként vonzza a túristákat.
Dombóvári szánkózás
Szerencsére idén is hullott annyi hó, hogy a dombóvári nyugdíjasok parkjában kipróbálhattuk szánkótudásunkat.
Alíz és Szaki esküvője
Ezúton is sok boldogságot kívánok! Köszönöm, hogy jelen lehettem életetek egyik legfontosabb napján.
207 milliárd képekben fotópályázat
Fotósorozatommal elenyerten a pályázat különdíját.
Gellértnél Fehérváron
Egy nyár, amikor megteheted, hogy beüllsz a kocsiba és felugrasz egy régi barátodhoz Fehérvárra.
Séta Pécs belvárosában
Pécsett akárhányszor járod végig ugyanazt az utcát, mindig más arcát mutatja.
Korai nyaralás Kőszegen és Győrött
Kőszegtől megkaptuk mindazt,a mit Pécs nyújtott a világnak az EKF idején.
Nyergesi tó Dombóváron
Dombóvár méltán viselheti a fürdőváros titulust. Négy tava és gyógyfürdője renegeteg látogatót vonz.
Detti meglepetés szülinapi bulija
Detti első meglepetés szülinapi bulija szerintem jól sikerült.
Ági és Tamás esküvője
Ági és Tamás esküvője feledhetetlen emlékekkel gazdagított mindenkit. Köszönjük, hogy részesei lehettünk!
Mohácsi busójárás
Életem első busójárása. Tömeg, ameddig a szem ellát. A fiúk hősiesen védték párjaikat a vidám busók ellen.
Fotózás szalmabálák között
Már majdnem minden szalmabála eltűnt a földekről, mire időt tudtunk szakítani
Tubesi nyársalás
Anton szülinapját a Tubesen szerette volna - és tette is - ünnepelni. A kilátó után tűzrakó helyet kerestünk, ami csak elsőre tűnt könnyű feladatnak.
Ania és Anton esküvője
Köszönjük szépen a meghívást! Nélkületek nem sikerült volna!
Heni ballagási ünnepsége
Shugi egy szinttel feljebb, missziójának középső fázisához érkezett. Tiszteletem jogi egyetem!
Negatív város
Nagynéném vendégül látott falusi tanyáján. Volt dínom-dánom és állat simogatás... és persze, hogy én vezettem haza felé.
Reklámfilm forgatása
A Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék promo videojának forgatása a Zsolnay negyedben történt.
Szentendrei séta
Mikrocsodák múzeuma, szabadtéri hangverseny, furcsán berendezett vendéglõ, kedves nénik minden templomban, marcipános édességek oroszlán nélkül, szerb sportmanager...
Horvátországi nyaralás
Hihetetlen! Nemcsak, hogy egy akkora templomtoronyba másztunk fel, ahova 4 transformer befér, a lépcsõk olyan keskenyek, illtve a korlát olyan ingatag...
PVSK Vs Nyíregyháza
Már megszokott sûrû és gyors cserék, melynek köszönhetõen példátlan egyszerûséggel kerekedett felül ellenfelén a PVSK csapata.
Karácsonyi mézeskalácsház
Csak a karácsiony elsõ napján terjengõ kacsa pecsenye és sültek ébresztõ illata tud finomabb lenni a decemberi mézeskalács süti illatánál.
Dombóvári vizishow
A település fejlesztése és a lokálpatrióták összefogása érdekében alapított egyesület ötszáz - műanyagból készített - madarat "bocsátott áruba".
Szombathelyi kirándulás
PVSK Panthers elhozta Szombathelyen a klub elsõ Magyar Kupa gyõzelmét. A nagyizgalmak közepette egy kis városnézés is belefért a programba.
PVSK ankét
Billiárd a nagyokkal! Szurkolók és csapat kölcsönös tiszteletére gyûlt össze a lelkes csapat, hogy kicsit többet tudjon meg a másokról. Az UNIV PÉCS szervezésében nagyon kellemes...
Szõrgombócok kószálása
Orsit várva Csípõ szobornál két cica futott el a lábam elöl. Míg a mama nagyon védte õket, a kettõ kis szõrös vadul pózolt a kamerának.
Kupagyõztes PVSK
PVSK Panthers elhozta Szombathelyen a klub elsõ Magyar Kupa gyõzelmét. Szép volt fiúk!
Debreceni virágkarnevál
Debrecenbe kéne menni (lálálá) karnevált kéne nézni (lálálá-lálá)...
Bécsi vásár
Persze, hogy a kocsiban hagytam a nagy sétára tervezett elemorzsiát.
Meggyfa
Egyetem elõtt mamesz nyomta meg mindig a misszió gombot. Harci köténybe felöltözve vágott neki az egyes szintnek a kettes létrával, hogy learassa a házunk elõtt vöröslõ meggyfa...
Ábrahámhegy
Szavakkal leírhatatlan. Sokáig az elsõ dolog az életemben! Kakilj be Mó... remélem, jól vagy, és puszilom Esztit!
MR2 Petõfi Rádió Roadshow
Sajnos csak a Zagar végére értünk ki, de mindennek ellenére felejthetetlen volt.
Képben vagy? fotópályázat
A PTE fotópályázatának elsõ helyezettje és közönségdíjasa lettem.
Õszi szüreti felvonulás Dombóváron
Mint mindig jókedv a dombóvári utcákon. Remélem idén is találok vattacukrost!
Emlékek
Van aki színes albumokba, van aki falra tûzdelve, vagy számítógépe merevlemezén tárolva õrzi emlékeit fényképek formájában
Diplomaosztó ünnepség a PTE-n
6 év, 2 diploma és még taníthatok is.
Marcipán múzeum Szentendrén
Mert édes szájból nincs hiány.
Euroliga
A hibás bírói ítéletekkel teletûzdelt mérkõzésen 1 ponttal maradtunk alul az idei legjobb formáját hozó 2008-as magyar nõi válogatott.
Pécsi állatkert
Ancival körbefutottuk Pécs belvárosát és kisebb zugait.
Mucsfai látképek
Távoli jövõ képei nyílnak meg elotted... engedelmesség, dícsoség, vakmeroség és tisztelet környékez... mert Neked minden megadatott, minden a lábaid elõtt hevertetett, minden a Te...
Stuttgart, Lange Nacht der Museen
Pécs most és régen. Terek, események, nevek, emlékezetek. Stuttgartba szervezett kiállításunkat a Múzeumok éjszakáján több százan tekintették meg.
kosárlabdagála Pécsett
Magyarország nõi és férfi kosárlabdázóinak legjobbjai csaptak össze e rendezvény keretein belül. mi természetesen az elsõ sorban...
Szeretlek Pécs minden pillanatban!
Minden pillanatod meglepetés, minden pontod ezernyi kaland, minden arcod mosolygós... kacag.
Billiárd Dombóváron
Höp-Tibi-Höp-Tibi, avagy Muskátli restaurantból sörözõ, mindenki szíve vágya, hogy egy átmulatott éjszakán, fáradtan betérjen egy olyan helyre...
Színezett szeleburdiság
Falra vetített fények és szemekben tükrözõdõ képek. MInden ami technika, az egyszerre volt aktív a multimédiás laborban. Aki mozgott az lencsvégre...
Havazás Dombóváron
Mindent beterít a fényesen fehér csoda...
dunántúli buktacukrozó
Csabi barátom és családja vendégszeretetét élvezhettem pár napig a Kisalföld Celldömölk - Alsóság körzetében. Ica néni fenséges főztje...
Egy hét Balatonboglár
Balatonboglár barátokkal.
Pécsi kirándulás Ancival
Ancival megkoronáztuk fáradt mindennapjaink egy kis dunántúli kulturshoppingal. Második felvonás.
Trafik
Egyszerûen "A Trafik".
Street
Az újdombóvári és belvárosi banda látszatra örökké tartó küzdelme, barátságok tucatjává nõtte ki magát. Szeretlek titeket gyerekek!
Dombóvári városi bajnokság
DVMS-e városi bajnokság. Sokadik szezon.
Ratzeburg Puzzle
Németországban egy hetes workshop Bofival, Viczkivel és a többi hatalmas arccal. Attila megtanított minket videót vágni, elleshettük az operatõrök cseleit és kirándulni is voltunk. Marci, téged...
Németországi kirándulás
Nagynéném vendégül látott Németbe. Több helyen megálló pihizés során, minden helyzetben végtelen kattogásba tör ki a kis HP.
BMX Bunny Hop
Dombóvár, JAM Csarnoknál rendezett BMX ügyességi versenyen készült fotók.
Celldömölki buktacukrozó
A celldömölki buktacukrozó Dombóvárra látogatott és kivételesen nem esett az esõ, így a felesleges idegeskedést és ernyõtáncot is megspóroltuk.
01